2017. már 08.

Photo Station: profi fotórendszerezés NAS-on

írta: MorGorilla
Photo Station: profi fotórendszerezés NAS-on

Nem ügy egy saját fotóalbum szolgáltatást üzemeltetni a Qnap Photo Stationnel. A gyártó által kifejezetten ajánlott NAS alkalmazás a rendszerezésben és megosztásban is partner, és mobil app is van hozzá.

Régen a digitális fotókat leginkább mint mappába rendezett fájlokat menedzseltük, aztán sokáig a PC volt a képarchívumok központja -- gondolj csak a Google Picasa nevű programjára, amit ma a sokkal szerényebb tudású, de felhő alapú Google Photos igyekszik helyettesíteni. Ma már legtöbben a felhőben tartják talán a képeiket, például a OneDrive-on vagy a Google Photos-ban, de akik ezt ettől ódzkodnának, azok számára itt a Photo Station. A Qnap okosnasjára elérhető alkalmazás könnyen telepíthető, segít rendszerezni és megosztani a képeket, szóval akinek ilyen NAS áll rendelkezésére, annak kár lenne kihagyni a használatát.

 

NASs, alkoss, telepíts!

 

A telepítés igen egyszerű, be kell léépni a NAS grafikus kezelőfelületére, aztán irány az App Center, ott pedig a QTS Essentials kategóriában a Photo Station. Telepítés után a program innen, a menüből vagy a NAS asztaláról elérhető.

 

 ps2.png

De még ne indítsd el az alkalmazást, előbb lássunk néhány alapvető beállítás. A legfontosabb, hogy meghatározd a médiszkennelés gyakoriságát és azokat a mappákat, amelyekhez hozzáférhet a Photo Station és a többi média alkalmazás (pl. a Video Station vagy a Music Station). Irány a Vezérlőpult, majd az Alkalmazáskiszolgálók kategória, azon belül pedig a Multimédia kezelése. Itt az Áttekintés lapra jutsz, válts a Médiakönyvtár lapra.

 

ps3.png

ps4.png

 

A Beolvasási beállításoknál javaslom, hogy válaszd a legfelső opciót (A könyvtárhoz adott fájlok beolvasása valós időben). Ha nagyon kis teljesítményű illetve a napi feladatok által erősen leterhelt a NAS, akkor érdemes lehet az Ütemezett beolvasást választani és egy inaktív (jellemzően éjszakai) idősávra korlátozni a médiaőrjárat tevékenységét. Ha viszont rengeteg a lóerő, és minden azonnal kell, akkor az Állítsa a médiakeresés prioritását magas szintre kapcsoló beállításával több erőt szánhatsz a feladatra, a NAS azonnal hozzákezd a felmásolt médiaállományok katalogizálásához.

Akármit is választasz, az nem csak a fotók, hanem mindenféle médiaállomány, azaz a zenei állományok, hangok és videók feldolgozásának ütemezését is befolyásolja. Ne felejts el az Alkalmazás vagy Alkalmazás az összesre gombok valamelyikére kattintani a változtatások mentéséhez (erre minden változtatás után szükség van a QNAP Vezérlőpulton, így a továbbiakban külön nem említem, kérlek, emlékezz rá). Ezt követően válts a Média mappa fülre.

 

ps5.png

 

A Média mappa lapon lehet megadni, hogy mely mappákban kutasson médiatartalmak után a rendszer. Alapértelmezésben a Download, Multimedia és Public sorok léteznek, ezekhez továbbiakat tudsz adni a Hozzáadásra kattintva. Ahogy a megjegyzésben is (bár kissé nehezen érthetően) olvasható , a privát gyűjtemény lehetősége nem lesz elérhető, ha a saját médiagyűjtésre használt mappák ide nincsenek felvéve. Célszerű a privát gyűjtemény számára létrehozni egy homes/username/privatmedia mappát és csak ezt hozzáadni a listához, nem a teljes felhasználói mappádat, hogy más, érdektelen képállományok ne csúfítsák el a Photo Station galéria nézetét. Én szóltam. (Az iménti útvonalban persze az username szakaszt ki kell cserélni a saját felhasználói mappád nevére.)

Minden sorban találsz három kapcsolót (checkboxot, opciós négyzetet, vagy ahogy ismered), ezek egymástól függetlenül jelölhetők és törölhetők, így minden mappához előírható, hogy mely fájltípusokat (Fotó, Zene, Videó) vegye belőlük figyelembe a NAS médiakiszolgálója. Esetünkben a Fotó oszlop legyen jelölve minden sorban, azaz minden használni kívánt mappánál.

Ugyanezeknek a mappáknak a listáját szűrhetjük külön a Photo Stationben is, a Beállítások ablak Tartalomszűrő lapján. A beállítások a Photo Station ablak jobb felső, hárompontos menüjéből érhetők el, ha nem a Galéria, hanem a Kezelés nézet van kiválasztva:

 

ps6.png

 

Itt csak azok a mappák jelennek meg, melyek használatát a médiakiszolgáló számára a Vezérlőpulton engedélyezted (Vezérlőpult > Alkalmazáskiszolgálók > Multimédia kezelése > Médiakönyvtár) és a Fotó kapcsolót is beállítotad mellé. A Photo Station beállításiban egy második vonalas szűrést alkalmazhatsz, azaz a mappához tartozó kapcsoló törlésével elérheted, hogy bár a médiakiszolgáló rendszerezi az adott mappa tartalmát, de az abból származó fotókat a Photo Station mégse vegye észre.

Fontos megjegyezni, hogy csak olyan mappákat tudsz felhasználni a Photo Stationben, melyekhez legalább olvasási jogod van. Ha pedig feltölteni is szeretnénk valahova, akkor arra a mappára nézve írási joggal is rendelkezned kell.

Photo Station kezelés alapok

 

A Photo Station indításkor Galéria nézetben van és egy körgethető fotófalat mutat a nyilvános képekből.

 

ps14.png

 

Felfelé görgetve megjelenik az eszköztár is, itt érdemes Kezelés nézetbe váltani, ha nem csak nézegetni szeretnénk. A felület eléggé önmagyarázó, mivel minden parancsikon megjelenít egy kis egy-két szavas magyarázatot (tooltip, hint), ha fölé tolod atz egeret. De azért vegyük sorra az ablak fő részeit, melyeket pirossal kereteztem és zölddel számoztam az alábbi illusztráción:

 

ps15.png

 

  1. A fejléc jobb felső sarkában található + gombbal nagyíthatod teljes méretűre az alkalmazást a böngészőablakon belül, ha eddig nem tetted volna.
  2. Legfelül, a PhotoStation 5 felirat mellett a kék-fehér üzemmódváltót már ismered szerintem, ezzel váltottál Album nézetből Kezelés nézetbe. Ugyanezen a sávon jobbra található a fejléc eszköztár, amin rendre a nagyítás, médialejátszóra küldés, frissítés, és háttérfeladatok gombok láthatók. A hárompontos ikonra kattintva még néhány menüpont bukkan fel, küzölök érdemben csak a Beállítások fontos, erről még lesz is szó.
  3. A bal oldali vertikális menüben választhatod ki, hogy mely mappákból, albumokból származó képek jelenjenek meg a fő területen, jobbra.
  4. Ha több mappából vagy albumból megjelenített válogatást nézel épp, akkor bekapcsolható az Idővonal nézet, ez az a kék sáv a vertikális menütől jobbra. A lényege, hogy kinyithatsz és becsukhatsz éveket, hónapokat, ami megkönnyíti a képek, események időpont alapján való felkutatását. Az eszköztáron balról a második, idővonalt jelképező ikonnal kapcsolhatod ki-be.
  5. A jobb oldali fő területen jelennek meg az előnézeti képek. Ezek dupla kattintással kinagyíthatók, egyet vagy többet kijelölve a jobb egérgombos menüvel további funkciók érhetők el.
  6. Külön figyelmet érdemel a a jobb egérgombos menüből az alsó szegmens, címkék és színcímkék segítségével rendszerezheted a fotókat. A szívecskés sávban 1-5 pontig értékelheted a kép minőségét, később ezek alapján is lehet legyűjtést és intelligens albumot összeállítani, szóval érdemes használni a rendszerezési lehetőségeket.
  7. A fő eszköztáron rendre a következő funkciók elérhetők:
    • Megjelenítés (ikonként, listában, vagy idővonalon)
    • Idővonal ki-bekapcsoló
    • Rendezettség megfordítása
    • Album vagy Intelligens album készítése
    • Szűrés (fotók és/vagy videók megjelenítése)
    • Méret csúszka (bélyegkép szélessége pixelben)
    • Nagyítás
    • Háttérszín váltó (fekete vagy fehér)
    • Diavetítés (állítható sebesség, képi hatások, aláfestő zene)
    • Importálás (képek hozzáadása megadott mappából)
    • Letöltés (eredeti, nagy, közepes, vagy kis méretben)
    • Megosztás (email, közösségi oldal, hivatkozás)
    • Több elem kiválasztása (pl. megosztáshoz, vagy a jobb egérgombos menüben lévő parancsok alkalmazásához)

 

Néhány minta nézet:

 

Ha Kezelés nézetben vagy, akkor visszatérhetsz a hagyományos mappaböngészős módszerekhez a vertikális menü Mappa pontjára kattintva. Ha feltelepítetted már a Qsync privátfelhő alkalmazást, akkor az ott megosztott mappát is egy kattintással elérheted a bal menüoszlopból.

 

ps8.png

 

Kicsit feljebb a Privát gyűjtemény és a Megosztott fényképek is elérhető. A Privát gyűjtemény a saját mappáidből vesz csak képeket és nem listázza a publikus helyeken lévő fotókat. A Megosztott fényképek pontra kattintva azok jelennek meg, melyek a nyilvánosan elérhető mappákban (pl. Public vagy Multimedia) találhatók. Mindkét esetben több mappából válogatódik össze a fényképlista, így érdemes bekapcsolni az eszköztáron az Idővonal nézetet, a vertikális navigációs oszlop segíthet a készítés ideje alapján felkutatni egy fotót, nem kell egyesével több mappában is dátum szerint rendezve böngészni a képeket.

 

ps9.png

 

Képek feltöltése és felkutatása hagyományos módon

 

Ugyanúgy feltöltheted a képeidet is, mint bármilyen más fájlokat, egyszerűen a NAS valamelyik mappájába másolva őket a helyi hálózaton, FTP-n, akárhogy. Ilyenkor a soron következő médiaindexelésnél (vagy a fenti beállításoktól függően azonnal) bekerülnek a médiakiszolgáló nyilvántartásába is és elérhetők a Photo Stationból. Ha a tároló mappa alapján szeretnéd megtalálni a képet a Photo Stationban, akkor Kezelés nézetben válaszd a Mappa pontot a bal oldali menüoszlopból és a szokásos módon elnavigálhatsz abba az almappába, ahol a keresett kép van. Persze ez nem épp a leghatékonyabb módja a képkezelésnek, amit ezzel az erővel végezhetnél a File Stationban is, bíbelődni kell az anyagok megtalálásával, de ha épp a mappára emlékszel csak, akkor jól jöhet.

Ha Kezelés nézetben van a Photo Station, akkor egyszerű vontatással is feltölthetők képek az aktuális albumba vagy mappába. A Windows Intézőben jelöld ki a gép valamelyik meghajóján vagy csatlakoztatott memóriakártyán elhelyezett fotókat és egérrel húzd rá a böngészőre, azon belül a Photo Station alkalmazásra. Célszerű egyből egy albumba feltölteni a képeket, így utólag egyszerűbben megtalálhatók lesznek.

Albumok készítése

 

A photo Stationben az albumok egyszerűen gyűjtők, melyek tetszőleges mappákból összeválogatott képeket fognak össze egy név alatt. Ennyi. Ha egy képet beraksz egy (vagy több) albumba, akkor nem másolódik le, marad ahol volt, csak hozzáíródik az adott album képjegyzékéhez.

Kezelés nézetben kattints az Album menüpontra a bal oldali oszlopban, ekkor a jobb oldalon megjelennek az eddig létrehozott albumok (ha vannak). Új album létrehozását az eszköztár pluszjeles gombjával, az Album készítése menüponttal indíthatod.

 

ps10.png

 

Az Album készítése dialógus jelenik meg.

ps11.png

Adj egy nevet az új albumnak az Album név mezőben, és válassz egy jogosultsági szintet:

  • Csak én: Senki más nem láthatja az albumot, csak a létrehozója.
  • NAS-felhasználók: A NAS-on létrehozott felhasználók számára látható és szerkeszthető az album.
  • Publikus: Boldog-boldogtalan láthatja a tartalmát.

A Létrehozásra kattintva elkészül az album.

Ha a továbbiakban bővítenél egy albumot, akkor válaszd ki a hozzáadni kívánt fotókat, majd a jobb egérgombos menüből a Hozzáadás az albumhoz pontot. (Nem szerencsés megfogalmazás, a határozott névelő használata teljesen indokolatlan, mert hogy melyik albumhoz adnád hozzá, azt még ezután kell megadnod.)

 

ps13.png

 

Erre egy még szerencsétlenebb magyarsággal fordított dialógus tűnik fel, Hozzáadása az albumhoz címmel. Itt ki kell választani, hogy melyik albumot szeretnénk a kiválasztott képekkel bővíteni. Új albumot innen is létre lehet hozni, csak be kell gépelni a nevét az alsó szövegmezőbe és rákattintani a Létrehozásra. Ha kiválasztottad az albumot, akkor kattints a Mentésre.

 

ps12.png

 

Intelligens albumok készítése

 

Az intelligens albumok annyiban mások, mint a hagyományosak, hogy tartalmuk nem statikus, hanem automatikusan, az általad megadott leválogatási szabályok szerint áll össze. Meg kell adnod, hogy mely mappákból, milyen keresési feltételek (dátum, címke, véletlen vagy minden fájl) alapján sorolódjanak képek az albumba.

Kezelés nézetben kattints az Album menüpontra a bal oldali oszlopban, ekkor a jobb oldalon megjelennek az eddig létrehozott albumok (ha vannak). Új intelligens album létrehozását az eszköztár pluszjeles gombjával, az Intelligens album készítése menüponttal indíthatod.

 

ps16.png

 

Az Intelligens album készítése dialógus jelenik meg.

 

ps17.png

 

A jogosultság szintje ugyanúgy adható meg, mint a szimpla albumok esetében, ezen felül számos egyéb beállítás érhető el.

  • Fájltípus: állítsd be, hogy fotók vagy videók, vagy mindkét médiatípusból válogasson a program az album összeállításakor.
  • Forrás elérési út: a hozzáadás gombbal több mappát is adhatsz a listához, ezeket a mappákat nézi végig a program az album leválogatásakor. Ha tévedésből rossz mappát adtál hozzá, akkor a jobb sarkában lévő x-re kattintva törölheted a listából.
  • Keresési feltétel:itt adható meg, hogy mely képek kerüljenek bele a fent megadott mappákból az albumba.
  • A készítés dátuma alapján válogathatsz a képek között, kérhető egy adott nap (Ma a történetben), egy dátum intervallum (Időszak) készült képek hozzáadása.
  • A Véletlen opcióval adott számú véletlan képet hoz be a forrásmappákból és a készletet egy nap / hét / hónap múltán újragenerálja.
  • A Címke opcióval (az illusztrációt lásd alább) a kép értékelése, színcímke vagy kulcsszó alapján kerülnek be fotók az albumba.
  • A Minden fájl opcióval nincs válogatás, a kiválasztott mappákból minden bekerül az albumba.

 

 

ps18.png

 

A Létrehozásra kattintva megkezdődik az album összeállítása.

 

A program gyakorlatilag minden ma használt állománytípust kezel, beleértve egy rakás nyers (RAW) képformátumot is és letölthető mobiltelefonra is. A későbbiekben igény szerint rendszerezési tippekkel vagy a mobil alkalmazás ismertetésével folytatlyuk a sorozatot. Vagy valami teljesen mással, írjatok!

 

 

 

Szólj hozzá

fotó kép hálózat picasa okos album smart nas felhő háttértár qnap google photos