2017. aug 09.

QTS: az új frissítéssel meggyógyul a Download Center!

írta: MorGorilla
QTS: az új frissítéssel meggyógyul a Download Center!

Az új frissítés sokmindent megold, de legtöbben a Downloand Center felszabadítását vártuk a leginkább.

Hónapokkal ezelőtt, egy frissítés alkalmával mindenkinél leállt a Download Center, mely azért méltán az egyik legnépszerűbb alkalmazás, hiszen bevetésével a NAS-ra bízhatjuk a le- és feltöltéseket, heti hét napon és 0-24 óráig. Kezelőfelülete eléggé magától értetődő és még a közkedvelt uTorrentre is hasonlít, tudásában is. UPnP-t használ a portátirányításokhoz, ha a router támogatja azt és integrálható a QNAP ingyenes DDNS-jellegű MyQNAPCloud szolgáltatásával. Én ezzel intéztem mindent, nagy megelégedésemre működött olyan torrentek esetében is, ahol megkövetelik a visszatöltést.

teacup-2325722_640.jpg
Egészen másfél-két hónappal ezelőttig, mikor is egy frissítés telepítését követően képtelen voltam elindítani. Előfordultmár régebben is ilyen egy-egy alkalommal, ezért nem hagytam annyiban. Fél óra küzdelem, fel- és letelepítés és Google-os keresgélést követően végre egy fórumon rábukkantam az örömhírre, hogy nem én vagyok a béna, hanem az alkalmazás hibás és kijavítására majdnem két hónapot kell még várni. Legörbült a szám széle és jól áttértem egy portable Bittorrent kliens (uTorrent) időszakos használatára egy laptopon, de az nem mehet állandóan, variálni kell a hálózattal és egyébként is, az eddig NAS-ra letöltött anyagokat nem tudom megosztani, visszatölteni. Ezért nagyon örültem az új frissítésnek, hátha ez visszaadja a letöltés szabadságát (a valamikor júliusban közzé tett frissítés sajnos nem tette).

download_station_qnap.png

Most minden szép, végre. Csak ki kellett várni és feltelepíteni a legújabb, 4.3.3.0262-as vezérlőprogramot, ami megoldja a helyzetet. Ez már automatikus frissítéssel is elérhető, azaz csak jóvá kell hagynunk a műveletet, mikor a QTS feldobja az erről szóló értesítést. Vagy fel kell keresni a Vezérlőpult > Rendszer > Belső vezérlőprogram frissítése lapot, ahol a Frissítés keresése gombra kattintva kezdeményezhető a művelet. Néhány megerősítő kérdés után lefut a folyamat, olykor, ha már régóta működött a NAS egyfolytában, akkor egy megelőző újraindítást is kér a rendszer, erre érdemes rábólintani.

download_station_ports_upnp.png

A Download Station ezután már elindul és szépen fut, meg lehet találni a korábban elérhető letöltéseket, nálam legalábbis semmilyen adatvesztést nem okozott a kiesés. Ha időközben a torrentre használt port tartományt direktben átirányítottuk a routeren máshova, azt most vissza kell persze irányítanunk a NAS-ra ahhoz, hogy a feltöltés is működjön. Lépjünk be az útválasztó adminisztrációs felületére és a torrentezésre használt portok (6881-6889) átirányítását (valahol egy Port Forwarding vagy Virtual Server nevű lapon) szüntessük meg, vagy csak írjuk át a lokális (target) IP címet a NAS IP-jére.

Sok router kezelőfelületén (pl. ASUS) a virtuális szerverek és átirányítások az Advanced Settings / WAN kategórián belül találhatók, míg más gyártóknál a WLAN vagy LAN csoportban, a régebbi TP-LINK (pl. TL-WR941ND) kezelőfelületeken pedig egy önálló Forwarding csoportban.

Ha csak töröljük az átirányítást, akkor is jó eséllyel be tudja állítani magát a Download Station, amennyiben az UpNP engedélyezett a routeren és a Download Station beállításaiban.

Sokan javasolták, hogy az ilyen üzemkieséseket elkerülendő inkább álljak át a népszerű Transmission kliens használatára, ennek beállítása azonban nem jött össze úgy, hogy távolról is biztonságosan használható legyen számomra. (Pedig a Transmission megtalálható a QTS app-kínálatában) Lehet, hogy csak a gyakorlat hiányzott hozzá, szívesen fogadok linkeket ezirányú tutorial jellegű írásokra :) Ugyanakkor a Download Stationt más okból is favorizálom: megszoktam, igen könnyű használni, a mobil QNAP app is jó és ugyanott kezelhetek mindent, egy felületen. Egy alapszintű, de részletes torrent letöltés útmutatót már írtam erről, de persze nagyon sok lehetőséget még nem ismertettem, ha bármire igény lenne, kérlek írjatok.

 qget1.png

qget2.png

Szólj hozzá